Joan Carrillo Paulo Sousa segítőjeként érkezett hazánkba 2011 nyarán, majd José Gomes mellett is ezt a pozíciót töltötte be. A lehetőség a második portugál tréner távozását követően jött el számára, hiszen ő lett klubunk vezetőedzője 2014 júniusában. A klubtörténet legjobb rajtját produkálva csapatunk magabiztosan nyerte meg a 2014-15-ös bajnokságot vezetése alatt, a Magyar Kupában ezüstérmet szereztünk, de a szezont követően távozott.

 

"Végtelenül boldog vagyok, hogy visszatérhettem Székesfehérvárra! Remek játékosokkal dolgozhatok és egy olyan ember áll mögöttem Kovács Zoltán személyében, akiről tudom, hogy ugyanazt szeretné, amit én. Egy sikeres csapatot és egy sikeres klubot. Tudom, hogy támogat, és ez nagyon fontos számomra. És ami még ugyanennyire fontos: Garancsi István, a klub tulajdonosa is ugyanezt akarja, azzal pedig, hogy támogatta, hogy visszajöjjek, megmutatta, hogy bízik bennem. Azért dolgozom, hogy ezt a bizalmat nagyon sokáig élvezhessem. Szeretném, hogy a szurkolók azt mondhassák majd, olyan csapatuk van, amelyik szervezett, amelyik támadófocit játszik, és amelyikre igazán büszkék" - nyilatkozta új vezetőedzőnk.

 

"Most éreztük úgy, hogy eljött a váltás ideje, nem szerettük volna megvárni az őszi idény végét. Úgy vélem, Joan Carrillót nagyon kevés magyar futballszurkolónak és még kevesebb fehérvárinak kell bemutatni. Korábban fantasztikus sikert ért el a csapattal és amit akkor elkezdett, de nem fejezhetett be, azt most folytathatja. Mindenben támogatni fogjuk! A klub minden alkalmazottja és a saját nevemben is mondhatom, hogy nagyon örülünk a visszatérésének. Boldog vagyok, hogy Joan Carrillo a klub vezetőedzője!" - mondta Kovács Zoltán sportigazgató.

 

 

 

Vezetőedzőnk beszélt az elmúlt évekről, a 2015-ös elválásról, a Kovács Zoltán sportigazgatóval való kapcsolatáról, az új célokról és a Vidi-szurkolókról is. Nagyinterjú a klub oldaláról.

 

Hétfőn vette át a csapat irányítását, milyen érzés volt belépni újra az öltözőbe Székesfehérváron?

Két részre bontanám a választ, hiszen talán nem mindenki tudja, hogy először tavaly, a MOL Aréna Sóstó nyitómérkőzésén láttam az új stadiont, amikor a klub meghívásának eleget téve a helyszínen szurkolhattam. Meglepődtem, hogy a meghíváskor ilyen sok emberre gondolt a klub, öröm volt találkozni és beszélgetni a régi ismerősökkel, Marco Caneirával, Nemanja Nikoliccsal és a többiekkel. Őszintén mondom, már akkor is meglepődtem, milyen óriási változáson és fejlődésen ment keresztül a Vidi. A régi stadionnak is megvolt a hangulata, de az új tényleg minden igényt kielégít. Hétfőn pedig már dolgozni jöttem, hihetetlenül jó érzés volt belépni ide. Az elmúlt napokban minden részét megismerhettem a MOL Aréna Sóstónak, és azt tudom mondani, hogy a körülmények 100 százalékosak. Az emlékek mellett a jelen is azt sugallja, minden adott ahhoz - az infrastruktúra, a munkakörülmények és a keret is -, hogy megint jó eredményeket érjünk el.

 

Milyenek voltak az első edzések a csapattal? Néhány régi ismerős mellett azért zömében új emberekkel találkozott.

Jók voltak az első benyomásaim. Amit eddig is tudtam, most testközelből is megtapasztaltam, remek játékosok alkotják a keretet. Természetesen vannak, akiket ismerek régről, velük kicsit más a viszonyom, de mindenki odatette magát az edzéseken, nincs okom panaszra. Nyilván kicsit másfajta munkát végeztünk az elmúlt napokban, mint amit az érkezésem előtt végeztek a fiúk, ehhez még hozzá kell szokniuk. De profi labdarúgók, elégedett vagyok velük.

 

2015 nyarán nem a legszebb szavakkal búcsúzott Öntől az akkori klubigazgató. Hogy érintette ez akkor, és hogy gondol rá vissza most?

Nehéz erre mit mondani. Talán nem is lehet, és talán nem is kell. Azt gondolom, nem az a lényeg, hogy valaki, aki már rég nincs itt, mit mondott. Mindenki tudja, én is rengetegszer elmondtam, imádtam itt dolgozni. Az eredmények is jöttek. De ha két vezető, ebben az esetben a klubigazgató és a vezetőedző nem értenek egyet, nem tudnak egy irányba húzni, akkor ott valakinek mennie kell, hiszen egy ilyen állapot a legnagyobb kárt a klubban teszi. Az pedig a legtávolabb állt már akkor is tőlem, hogy ennek a klubnak ártsak. Ezért is vagyok végtelenül boldog, hogy egy olyan emberrel dolgozhatok most, mint Kovács Zoltán, akiről tudom, hogy ugyanazt szeretné, amit én. Egy sikeres csapatot és egy sikeres klubot. Tudom, hogy támogat, hogy mellettem áll, és ez nagyon fontos. És ami még ugyanennyire fontos: Garancsi István, a klub tulajdonosa is ugyanezt akarja, azzal pedig, hogy támogatta, hogy visszajöjjek, megmutatta, hogy bízik bennem. Azért dolgozom, hogy ezt a bizalmat nagyon sokáig élvezhessem. Lett volna lehetőségem elmenni más klubokhoz Európában, voltak, akikkel tárgyaltunk is, de én itt akartam dolgozni. És amikor kiderült, hogy erre van esély, onnantól semelyik másik klub ajánlata nem érdekelt. Boldog vagyok, hogy újra itt lehetek.

 

Az elmúlt években három együttesnél vállalt munkát, de egyiknél sem töltött el egy évet. Mik voltak az okok, amiért távozott a spanyol Almeria, a horvát Hajduk Split és a lengyel Wisla Krakow kispadjáról is?

A Vidi után az Almeriánál vállaltam munkát, ami elég bonyolult időszak volt a klub életében. Abban az évben 5 különböző vezetőedző dolgozott a csapattal, én voltam a sorban a harmadik. Nem ért el a gárda jó eredményeket, sem velem, sem mással. És bár az utolsó fordulóig volt esély a bennmaradásra, végül nem sikerült, ám én akkor már nem voltam ott. Nem mondom, hogy haszontalan volt az ott töltött idő, hiszen minden tapasztalatból lehet tanulni, de érthetően ez nem túl pozitívan marad meg az emlékeimben.

 

Következett Horvátország.

Így van, a Hajduk vezetőedzője lettem, ahol fantasztikus egy évet töltöttem. A szurkolók igazi fanatikusok arrafelé, remek volt a kapcsolatom velük, azt hiszem, szerettek és én is nagy szeretettel gondolok vissza rájuk. Ehhez persze kellettek az eredmények, amikkel nem maradtunk adósok. Jól szerepeltünk a bajnokságban, 10 év után idegenben megvertük a legnagyobb rivális Dinamot, mi adtuk a gólkirályt, az azóta már itt futballozó Futács Márkó személyében és indultunk az Európa Ligában, ahol végül az Everton állított meg bennünket egy nagyon szoros párharcban a harmadik körben. Előtte a bolgár Levszkit és a dán Brondbyt is kiejtettük. Két meghatározó játékosunkat azonban eladta a klub az utolsó pillanatban, akiket nem tudtunk pótolni, közben megsérült Futács is, így a második év hazai része nem indult jól. Az elvárás azonban továbbra is az volt, hogy a bajnokságot és a kupát is nyerjük meg, nagy volt a nyomás a vezetőségen a Torcida részéről is, így két vesztes meccs után távoznom kellett. De szép emlékeket őrzök a spliti időszakról.

 

Lengyelországban egy félszezont töltött.

Pedig a Wisla Krakkónál szintén nem voltunk eredménytelenek. A hatodik helyen végeztünk, otthonában legyőztük a bajnok Legiát, Carlitos személyben pedig az év játékosa és a gólkirály is tőlünk került ki. A szezon végén azzal az ígérettel mentem el két hét szabadságra, hogy mire visszamegyek, rendeződnek a klub körüli dolgok, ez azonban nem valósult meg, így távoztam.

 

Mivel telt az elmúlt másfél szezonja?

Kétféle edző létezik. Az egyik, ha épp nincs munkája, kicsit hátradől és várja a hívásokat, az ajánlatokat, majd előbb-utóbb igent mond valamelyikre. A másik pedig - amelyik csoportba magamat is sorolom - próbálja kihasználni a szabadidőt, és igyekszik tanulni, fejlődni. Képeztem magam, új taktikai elemeket vizsgáltam, figyeltem a piacokat és a játékosokat, akik esetleg segíthetnek majd az új állomáshelyemen, próbáltam felkészülni a következő feladatra, ami szerencsére újra Fehérvárról talált meg. Mert azt hadd mondjam el, hogy bár mindenhol szereztem tapasztalatokat, jót és rosszat egyaránt, az eddigi csapataim közül a legjobban itt éreztem magam. Nemcsak én, hanem a családom is, ami rendkívül fontos.

 

A 2014-2015-ös szezonban egy nagyon domináns, a támadófocit előtérbe helyező csapatot irányított. Hasonlóra számíthatunk most is?

Reményeim szerint igen. Ehhez idő kell, de ez csak az egyik cél. A legfontosabb, az elsődleges cél azonban az, hogy minden egyes játékos a csapatért küzdjön! Ha ezt mindenki magáévá teszi, akkor beszélhetünk a következő szintről. Olyan játékosokat akarok látni a pályán, akik mindent megtesznek egymásért. Ehhez nekünk edzőknek kell megmutatni az utat, megfelelően kell motiválnunk őket. Napról napra próbálok építkezni és elérni azt a szintet, amit látni akarok én is és a szurkolók is.

 

Kicsit talán korai a kérdés, de számíthatunk változásra a keret összetételét illetően?

Tényleg elégedett vagyok, hogy egy ilyen kerettel dolgozhatok, és hogy egy jó szinten lévő csapatot vehetek át. Ha szükséges lesz, nyilván lesznek változások. Ezt a sportigazgatóval együtt meg fogjuk vizsgálni és megtesszük a megfelelő lépéseket, ha szükségesek. Ezen kívül lehetnek sérülések, befuthat valakiért ajánlat, ami a klubnak és a játékosnak is megfelel, úgyhogy semmi sem zárható ki, de ismétlem: a társaság adott a jó szerepléshez.

 

Három bajnoki és egy kupameccs van hátra ebből a naptári évből, majd jön a karácsonyi szünet, azt követően pedig a téli edzőtábor. Mik a rövidtávú célok?

A mérkőzéseken természetesen győzni akarunk, ez nem is lehet kérdés. Az edzőtábor időpontja megvan, nem szeretnék sem a helyszínen, sem a dátumokon változtatni. Az egy nagyon fontos időszak lesz számunkra a tavasz szempontjából, hiszen a következő 3 hétben nem fogunk tudni minden egyes elemet begyakorolni, amit majd szeretnénk játszani, ott azonban lesz erre idő.

 

A szurkolók döntő többsége rendkívül pozitívan fogadta a hírt, hogy visszatér a Vidihez. Mit üzen nekik?

Először is, egy egész élet nem elég ahhoz, hogy viszonozni tudjam azt a rengeteg szeretetet, amit kaptam és kapok tőlük. Amikor itt dolgoztam és azóta is. Amit viszont meg tudok tenni, az az, hogy a csapattal együtt keményen dolgozunk, jó eredményeket érünk el és ezáltal a szurkolók büszkék lehetnek ránk. Ránk, a klubra, és magukra, hogy ennek a családnak a tagjai. Szeretném, hogy azt mondhassák, olyan csapatuk van, amelyik szervezett, amelyik támadófocit játszik, és amelyikre igazán büszkék. Ez a célom, azért jöttem vissza, hogy ezt együtt elérjük!

Forrás