14. forduló Videoton - Kecskemét 3-3
 Katona mesterhármasa is csak egy pontra lett elég
 
 
 
OTP Bank Liga, 14. forduló:
Fehérvár FC – Kecskeméti TE 3-3 (1-1)
 
 
Fehérvár: Tóth B. – Bese (Kastrati, 58.), Csongvai, Serafimov, Gergényi, Schön – Katona M., Christensen (Rúben Pinto, 90.), Kalmár Zs. (Flores, 31.) – Szabó L., Kodro (Karamoko, 58.)
 
Kecskemét: Varga B. – Szabó A., Belényesi, Szalai G. – Szűcs K. (Nagy O., 75.), Vágó (Meszhi, 75.), Szuhodovszki, Zsótér (Szendrei Á., 68.), Zeke (Matheus Leoni, 62.) – Horváth K., Tóth B. (Pálinkás G., 62.)
 
gólszerző: Katona M. (11., 61., 91.), illetve Szalai G. (9.), Nagy O. (77.), Szendrei Á. (80.)
 
sárga lap: Szalai G. (34.), Zsótér (65.), Szűcs K. (73.), Szabó A. (94.)
 
1. félidő
 
Nagyon gyorsan előnybe került a Kecskemét Székesfehérváron, a 10. percben Szalai Gábor Serafimovot is lefejelve bólintott a kapu jobb felső sarkába. (0-1)
 
De nem sokáig tartott a vendégek vezetése, hiszen Katona Mátyás - Schön passzát követően - a lábak között, két kötényt is lőve talált a KTE kapujába. (1-1)
 
A Vidi itt mezőnyfölénybe került, de a 26. percben kétszer is megúszta, hogy az eredményt tekintve megint hátrányba kerüljön, hiszen előbb Szuhodovszki rontott ziccerben, majd Zsótér ismételt középre adását követően Tóth Barna jobbal lőtt a jobb alsó mellé.
A 42. percben Tóth már a kapuba talált, de a játékvezető és a VAR szerint is lökte előtte Serafimovot, így gólja érvénytelen lett.
 
Az első félidő krónikájához hozzátartozik, hogy a kezdőcsapatba hosszú hetek után visszatért Kalmár Zsoltot újabb sérülése miatt elveszítette a Vidi a 29. percben.
 
2. félidő
 
A forduló előtt ez a két csapat volt az NB I két legjobb formában lévő együttese és a második félidő fel is nőtt erre a szintre. A KTE alakított ki először lehetőségeket, de mégis a Vidi fordított: a 61. percben a csereként beszállt Kastrati egylrintőből adott beadását Katona lőtte a kapuba lepattanás nélkül, egy ügyes átvételt követően. (2-1)
 
Igyekezett rákapcsolni a KTE, hogy elveszett előnyét visszaszerezhesse, de közben nyilván ki is kellett nyílnia, amire a 72. percben majdnem rá is fázott Szabó István csapata, Karamoko ugyanis hatalmas helyzetbe került, de kihagyta.
A Kecskemét viszont nem hibázott öt perccel később! Tóth Balázs hiába védett kétszer is nagyot, a padról beszállt Nagy Olivér szinte az első labdaérintéséből nagy nehezen begyötörte első NB I-es gólját. (2-2)
 
És ezzel még nem volt vége: a 82. percben Tóthnak megint nagyot kellett védenie Horváth Krisztofer lövésénél, de a hálóőr pechjére a kipattanó itt is a vendégeké volt, Szendrei az ötösről passzolt a hálóba. (2-3)
 
Amikor már úgy tűnt, a KTE fordítása lett az utolsó fordulat a meccsen, jött újra Katona és a 92. percben, egy szép cselt követően 24 méterről lőtt nagy gólt a bal felsőbe, beállítva a végeredményt. (3-3)
 
Bartosz Grzelak (Fehérvár): „Nem találtuk a mai meccs ritmusát. Kétségtelen, hogy egy jó csapat ellen játszottunk, mondtam is a csapatnak, hogy nagyon szervezetten kell játszanunk ma, mert a KTE-ben megvan a potenciál arra, hogy odaérjen akár a dobogóra is. Nem kezdtünk jól, de hamar egyenlítettünk, de ekkor is azt éreztem, hogy nincs meg a ritmus, sokszor labdát veszítettünk az átmenetekben. A második játékrészre azt kértem, hogy legyünk türelmesebbek a labdával, nálunk is volt a vezetés, úgy éreztem, hogy le tudjuk majd zárni a meccset, de gyorsan kaptunk újabb kettőt. Azzal elégedett vagyok, hogy a fiúk sosem adják fel – ezt láttuk már tőlük több meccsen is, a meccsek utolsó tíz percében mi lőttük a legtöbb gólt a bajnokságban. Az eredmény miatt viszont csalódott vagyok, hiszen nyerni szerettünk volna. A futballban ez előfordul, hogy nem sikerült a legjobb teljesítményt nyújtani a pályán, ma ezt láttuk, de legalább egy pontot így is sikerült szereznünk.
A vezetőedzőt az első félidőben megsérült Kalmár Zsolt állapotáról és Katona Mátyás triplájáról is kérdezték a találkozó után, megemlítve, hogy talán csatárként is ki lehetne próbálni a mesterhármast szerző középpályást a jövőben:
"Kalmár Zsolt egy fantasztikus futballjátékos. Öröm őt látni játszani. Egyelőre nem tudok pontos diagnózist mondani, ehhez még korán van. Alapos vizsgálatok várnak játékosunkra a hétfői nap folyamán, utána tudunk majd bővebb tájékoztatást adni az állapotáról. Ami Katonát illeti: azt nem gondolom, hogy ő lesz a csapat befejező csatára ezt követően, bár kétségtelen, hogy nagyon extra teljesítmény középről három gólt lőni, ne felejtsük el, hogy még egy kapufát is lőtt ma. Szerintem remekül játszik a támadó középpályás szerepében, a jövőben is ott fog játszani.”
 
Szabó István (Kecskemét): „A közönség számára biztosan szórakoztató volt a mai mérkőzés a sok gól miatt, nekünk így egy kicsit keserű lett a meccs vége. De igazságtalan lenne, ha azt mondanám, végig mi voltunk a jobb csapat a pályán – helyenként viszont sikerült jobban játszanunk a hazaiaknál. Volt egy játéktervünk, aminek az volt a lényege, hogy a Vidi belső hármas középpályája szűken védekezik, ezt próbáltuk szélességben túljátszani. A gólok ebből születtek, mert létszámfölényt tudtunk kialakítani. Az is hozzátartozik, hogy a Vidi is végig aktív volt, a harmadik gól pedig csodálatosra sikerült, gratulálok hozzá Katona Mátyásnak. A végén nálunk volt a labda a három ponthoz, de az a helyzet sajnos kimaradt. Sokat jelent azért az is, hogy felálltunk a hátrányból, jó úton vagyunk afelé, hogy kijöjjünk a gödörből a gyengébb időszak után – az előző öt tétmérkőzésen három győzelem egy döntetlen plusz a kupában egy győzelem a mérleg, ez pozitívum. A ma estére visszatérve: Kastrati beállása után hamarabb cserélnem kellett volna a védelemben a szélső gyorsasága miatt, emiatt hiányérzetem van magammal szemben is. A Fehérvár ma is megmutatta, hogy jó csapat, sok sikert kívánok nekik a folytatáshoz!”
 
 
 
 
2023.11.26. 22:24
 
Vissza    Nyomtatás