9. forduló Videoton - MTK 3-0 | |||
|
|||
Mésfél éve nyert utoljára két egymást követő bajnokin a Vidi. Most végre megtört a jég!
Azóta nem nyertünk idegenben sem, akkor Debrecenből hoztuk el a 3 pontot, ahová a következő fordulóban utazunk... OTP Bank Liga, 9. forduló:
Fehérvár FC – MTK Budapest 3-0 (1-0)
Fehérvár: Tóth B. – Bese, Csongvai (Kastrati, 69.), Serafimov, Fiola, Gergényi – Katona M. (Christensen, 80.), Flores, Kalmár (Rúben Pinto, 90.)- Szabó L. (Berki, 90.), Kodro
MTK: Demjén – Kovács M., Hej, Bobál D., Kádár T., Kovács P. (Kocsis G., 49.) – Kata (Biben, 76.), Bognár I. (Molnár R., 76.), Thiam, – Stieber Z. (Végh B., 49.), Zsóri (Spalek, 62.)
gólszerzők: Katona M. (45+1.), Kalmár (54., 89.)
sárga lap: Fiola (34.), Serafimov (40.), Gergényi (68.), illetve Thiam (16., 43.)
kiállítva: Kádár T. (20.), Thiam (43.)
1. félidő
Kiseb fehérvári fölénnyel kezdődött a mérkőzés, az első nagy helyzet azonban az MTK előtt adódott, de Zsóri 12 méteres tekerése mellé ment. A 19. percben elveszítette az MTK egyik középső védőjét, a korábbi válogatott Kádár Tamást, aki térmagasságban talpalta térden Kodrót. Nagyobb sérülést is okozhatott volna csatárunknak, aki "megúszta néhány vérző sebbel". A jogos kiállítás után érthetően az 5–2–1–2-es hadrendről a 4–4–1-esre tért át a vendég együttes, s továbbra sem mondott le a sok passzról, majd gyors megindulásos futballról, sőt ha a korábbi Puskás-díjas Zsóri Dániel jobban összpontosít a hazai kapu előtt, a vezetést is megszerezhette volna az MTK, de Tóth Balázs bravúrral tolta ki ujjheggyel a sarokba tartó labdát. Nem sokkal később Kodro éles szögből leadott lövését védte Demjén.
A kiállítás inkább a Fehérvár FC-t zavarta meg, az MTK emberhátrányban jobban futballozott ellenfelénél. Aztán a félidő hajrájában újabb jelentős eseménynek lehettek szemtanúi a hazai együttes szimpatizánsai. A 43. percben, a védekező középpályás Khaly Thiam, Kalmárra csúszott rá, amiért jogosan kapta meg a második sárgáját, majd a pirosat, így kilenc emberre fogyott az MTK.
Nos, a kettős emberelőnyt már szinte egyből kihasználtuk, mégpedig az amúgy is jól teljesítő Katona Mátyás révén, akinek lövése nyomán vélhetően eltűnt az a bizonyos pókháló a bal felső sarkból. Bombagól. (1-0)
2. félidő
Meglepő, szinte megmagyarázhatatlan fordulattal folytatódott a találkozó. A vendégek mestere alig négypercnyi játék után kettőt cserélt. Egyelőre megfejthetetlen, hogy a változást miért nem a szünetben hozta meg.
A vezetés és a kettős emberelőny tudatában pláne megnyugodhatott az 54. percben a hazai csapat, Kalmár talált be egy 16 méteres lövéssel. (2-0)
Ezt követően Katona sistergőőős lövése a kapufát találta el, Szabó duplázását pedig védte Demjén. Macska-egér játék jellemezte a mérkőzés hátralevő részét, a hazaiak szórakoztak az erejükkel egyre inkább elkészülő vendégekkel, s csupán az a kérdés maradt hátra, az MTK megússza-e hat kapott gól alatt a meccset. Megúszta, pedig alakulhatott volna másképpen is. A súlyos vereséget elkerülte az MTK, de csak azért, mert megszállta a saját büntetőterületét, feladta a széleket és ezt a Fehérvár FC nem igazán tudta kihasználni.
A 87. percben Kodro fejelt még mellé, két perccel később pedig Kalmár állította be a végeredményt, miután 13 méterről a léc alá vágta a labdát. (3-0)
Az MTK így maradt a hatodik, a Videoton pedig feljött a kilencedik helyre.
Bartosz Grzelak: "Tudtuk, hogy az MTK ellen nehéz mérkőzésre kell számítani. Az első félidőben nem voltunk elég élesek, a kiállítás után pedig néha olyan furcsa nyomás kerül az emberelőnyben játszó csapatra, hogy ezt az előnyt rögtön ki kell használni, de ezt most jól kezeltük, türelmesen mentünk tovább. Meg kell jegyeznem, hogy nagy tisztelet jár az MTK-nak, mert kettős emberhátrányban is kulturáltan játszottak, jól zárták a területeket, de örülök annak, hogy sikerült többször is betalálnunk és egymás után két mérkőzést is meg tudtunk itthon nyerni. A hétközi kemény munka eredménye most ez a hat pont."
Az újságírók arról érdeklődtek, mi változott a kupakiesés óta eltelt három hétben.
"Itt ültem önök előtt akkor is, amikor nem jöttek az eredmények, és arról beszéltem, hogy hét közben jól edz a csapat. Tudtam, hogy ennek lesz eredménye. Felállást is váltottunk, néhány játékos jobban a helyére került, valamint védekezésben is kompaktabbak lettünk. A forduló előtt mi lőttük a harmadik legtöbb gólt, de mi is kaptuk a harmadik legtöbbet, örülök, hogy most kapott gól nélkül lehoztuk a meccset - persze tudom, hogy az MTK sokat kettős emberhátrányban játszott ma. Sokat dolgozunk azon, hogy olyan focit mutasson be a csapat, amely büszkévé teszi a Vidi-szurkolókat. Ez egy hosszú folyamat, de már rajta vagyunk a jó úton."
Horváth Dávid: "A kiállítások miatt felborult a mérkőzés. Addig a csapat rendben volt, a játékosok koncentráltan fociztak, fegyelmezetten végrehajtották azokat a mozgásokat, amikre szükség volt. Viszont korán jött az első kiállítás, majd nem sokkal később a második is, ezt követően a kárenyhítés maradt számunkra. Két négyes láncban masszívan védekeztünk, de nem nagyon volt lehetőségünk támadni. A csapat a gólok ellenére is jól tartotta magát. Sajnálom, hogy így alakult, mert 11 a 11 ellen szerintem jó meccset játszottunk volna, egyenlő létszámban a helyzeteink is megvoltak, de persze ez csak fikció. Kádár kiállítása szerencsétlen helyzet volt, szerintem csak pozíciót akart fogni, de nem láttam még a visszajátszást. Thiamnak egy sárgával higgadtabban kellett volna cselekednie abban a szituációban, mondom ezt akkor is, ha szerintünk szabályos volt a szerelés."
|
|||
2023.10.08. 19:07 | |||
Vissza | Nyomtatás |