Tabella
 
1. Honvéd 23 51
2. Vasas
24
52
3. Mezőkövesd 24 39
4. Kecskemét 24 39
5. Csákvár 23 36
6. VIDEOTON 24 35
7. Szeged 24 31
8. Karcag 24 31
9. BVSC 23
30

10.

Kozármisleny 24 32
11. Ajka 24 31

12.

Tiszakécske

23

27

13. Békéscsaba 23 22
14. Budafok 24 22
15. Szentlőrinc 24 20
16. Soroksár 23 19
  részletes tabella    
 
 Bejelentkezés
Mégis kaphatók kedvezményes bérletek!
Sok gondot okozott, hogy a diák, a nyugdíjas, illetve a hölgy szurkolók nem vásárolhattak bérletet az FC Fehérvár mérkőzéseire. Nos, ez az akadály immár elhárult, mától 600.- Ft-os (állóhelyi), valamint 3.000.- Ft-os értékben (főtribün) megválthatók a bérletek a stadionban, illetve a Kuti Sportban (Alba Plaza).
tovább »
2005. 09. 15
 
Illés László a Baktalórántháza VSE csapatkapitánya nyilatkozott honlapunknak, s elmondta, hogy a csapat színe kék-fehér, stadionjukban pedig általában 6-700 néző tekinti meg a mérkőzéseket. Természetesen az FC Fehérvár elleni találkozóra legalább 1000 nézőt várnak, s számítanak a környező települések, sőt a megye érdeklődő szurkolóira is. Véleménye szerint kaphattak volna könnyebb ellenfelet is, az FC Fehérvár masszív csapat, de továbbjutásra játszik majd a Baktalórántháza.
tovább »
2005. 09. 15
 
Kedden szeretnénk játszani!
Telefonon sikerült utolérnünk Kozma Attilát a Baktalórántháza VSE elnökét, aki rendkívül szívélyesen válaszolt kérdéseinkre, valamint elmondta, hogy csapata kedden 15,30 órakor szeretné lejátszani az FC Fehérvár elleni Magyar Kupa mérkőzését. Természetesen várja ezzel kapcsolatban a fehérvári klub vezetőinek visszajelzését. A keddi mérkőzés mind nézőszám tekintetében, mind pedig a bajnoki ritmust figyelembe véve kedvezőbb lenne a hazai klubnak. A mérkőzésre a felnőtt belépők 1.000, a kedvezményesek pedig 600.- Ft-ba kerülnek.
tovább »
2005. 09. 15
 
Csertői Aurél véleménye a kupasorsolásról
"Kaphattunk volna NB III-as gárdát is, de természetesen így is győzni fogunk. Sok gondot okoz nekünk az is, hogy Baktalórántháza nagyon messze van, így valószínűleg egy nappal korábban indulunk el."
tovább »
2005. 09. 15
 
Baktalórántháza térségi központ volt és az ma is. Földrajzi elhelyezkedése indokolja a térségi központtá való kinevezését. Szabolcs-Szatmár-Bereg Megye mértani közepe, Baktalórántházától 25 km-es sugarú kör peremén helyezkednek el a megye városai Nyíregyháza, Nyírbátor, Mátészalka, Vásárosnamény, Kisvárda. Lakosainak száma 3800 fő, bejáró dolgozókkal és diákokkal együtt a település létszáma meghaladja az 5000 főt.
tovább »
2005. 09. 14
 
Magyar Kupa: irány Baktalórántháza
Ma délután megtörtént a Magyar Kupa harmadik fordulójának sorsolása. Az FC Fehérvár szokás szerint nagyon távoli helyen lévő csapatot kapott, a Baktalórántházát. A legjobb 16 közé igyekvő együttesek a következő párosításban küzdenek meg egymással.Baktalórántháza (NB II) - FC FehérvárMakó (NB II) - GyőrFelsőpakony (megyei I. o) - REACAjka (NB II) - SopronHaladás (NB II) - PécsBalkány (NB III) - KaposvárSzentlőrinc (NB III) - DiósgyőrKazincbarcika (NB II) - VasasMosonmagyaróvár (NB II) - HonvédNyíregyháza (NB II) - BKV (NB II)Jászapáti (NB II) - MTKCelldömölk (NB II) - Lombard FCGyirmót (NB II) - TatabányaKisbágyon (NB III) - ÚjpestTörökbálint (megyei I. o.) - ZTEA mérkőzéseket szeptember 21-én játsszák, a legjobb 16 csapat közé kerülésért egy meccs dönt, döntetlen esetén hosszabbítás, utána pedig tizenegyesek döntenek a továbbjutás sorsáról.
tovább »
2005. 09. 14
 
Lattenstein két meccs
A szombati, Kozármislenyben lejátszott Magyar Kupa mérkőzés utolsó perceiben Sóti játékvezető -- kissé túlzott erélyességgel -- kiállította az ellenfelét meglökő Lattenstein Norbertet. Nos, a tegnap esti fegyelmi tárgyaláson megállapították Norbi vétkességét, s két kupamccses eltiltással büntették.
tovább »
2005. 09. 14
 
Örömteli, hogy a Sport1 televízió nemcsak a kupameccsek egy részét közvetíti a jövőben, hanem adja a sorsolást is. Miután a hét végén lezajlott a második forduló a főtáblán, szerdán 17 óra 30 perckor rendezi a bizottság az újabb körre vonatkozó sorsolást, amelyen kialakulnak a harmadik fordulóra vonatkozó párosítások.
tovább »
2005. 09. 13
 
Fotózás, majd edzés
Az FC Fehérvár együttese a délelőtti edzést követően délután három órától közös fotózáson vett részt, majd letudták a mai második tréninget is. Ezen sajnos nem tudott résztvenni Csertői Aurél, akinek 39 fokos láza van, így ő bennmaradt az öltözőben. Kuttor kisebb húzódása miatt nem edzett a többiekkel, míg Fehér Zsolt külön gyakorolt, ő rúgást kapott a lábára, s azt kímélte. A héten még négy edzés szerepel a programban, holnap délelőtt 10-től, majd csütörtökön délelőtt és délután is a szokott időpontban, pénteken viszont délelőtt fél tizenegykor. Szombatopn természetesen a mérkőzéssel zárul a heti munka.
tovább »
2005. 09. 13
 
Kassai vezeti a szombati mérkőzést
A Lombard-Pápa elleni hazai mérkőzésünket Kassai Viktor vezeti majd. A két asszisztens Erõs Gábor és Kelemen Attila, míg a tartalék játékvezetõ Vad II. István lesz. Kassai ViktorSzületett:1975. 09. 10.Foglalkozása: idegenforgalmi referensLakóhelye: TatabányaHobbi: futball1990-ben vizsgázott a szabályokból1999 óta vezet az élvonalban
tovább »
2005. 09. 13