Tabella
 
1. Vasas 30 64
2. Honvéd
30
59
3. Kecskemét 30 51
4. Kozármisleny 30 48
5. Mezőkövesd 30 46
6. Csákvár 30 46
7. BVSC 30 41
8. VIDEOTON 30 39
9. Szeged 30
36

10.

Tiszakécske* 30 35
11. Karcag 30 35

12.

Ajka

30

33

13. Soroksár 30 33
14. Szentlőrinc 30 33
15. Budafok 30 29
16. Békéscsaba 30 28
  részletes tabella    
 * Tiszakécskétől 4 pontot levontak
 Bejelentkezés
Viniczai Ádám újra piros-kékben

Viniczai Ádám már gyermekkorában a Vidit választotta kedvenc csapatának, s ebben az egyesületben is kezdett el a labdarúgással foglalkozni. A kapus poszton sok-sok évig állt rendelkezésére a mindenkori korosztályos csapatoknak, mígnem két évvel ezelőtt hirtelen távozott. Ma már újra a Sóstón gyakorol, Sebők mögött ő a második számú kapusa az FC Fehérvárnak.

 

Miért távoztál annak idején a Videotontól?

Úgy éreztem, hogy nem számítanak rám a továbbiakban, én pedig mindenképpen fejlődni szerettem volna, s ezért először Veszprémbe, majd utána Balatonlellére szerződtem.

Tapasztalataid szerint az anyagi körülményeket figyelembe véve, van egy osztálynyi különbség az NB-I és az NB-II között?

Sajnos Veszprémben éppen az anyagiak hiányát kellett éreznem egy teljes éven át, a szerződésben foglaltakat ilyen téren nem tartották be a vezetők. Ezért döntöttem úgy, hogy elfogadom a Balatonlelle ajánlatát, s ott folytatom pályafutásomat. Náluk nem voltak ilyen gondjaim.

Szakmailag valóban sikerült fejlődnöd a második vonalban?

Úgy érzem, hogy igen, persze ehhez az is kellett, hogy végig keményen dolgozzak, de az edzőimnek is sokat köszönhetek.

Hogyan kerültél vissza ahhoz a klubhoz, ahol pályafutásod megkezdődött?

Tulajdonképpen végig a Vidi játékosa voltam, hiszen a többi csapatnál csak kölcsönben szerepeltem. Megmondom őszintén, hogy kacérkodtam azzal a gondolattal, hogy Felcsúton folytatom, hiszen ott az ígéretek szerint első számú kapusként számítottak volna rám. Mindenesetre úgy gondolom, hogy jól döntöttem és mindent megteszek azért, hogy egyszer én is a Vidi kapujába állhassak tétmérkőzésen is.

2006.08.09. 07:53
 
Vissza    Nyomtatás